Az RMDSZ jelöltjei Olosz Gergely és Fejér László Ödön az esős és hideg szeles időjárás ellenére december 3-án Torján töltötte az egész napot, falujárással. A kampánycsapatot Daragus Attila polgármester, Luka Medárd alpolgármester, a helyi plébános, Hatos Mihály és a futásfalvi RMDSZ-es tanácsos fogadta a községházán és kísérte végig a falun.
A helyi vezetőség gondoskodott arról is, hogy a több kilométeres településen a kampánycsapat élén vonuló zenészek ne kelljen gyalogoljanak, így szekeret biztosítottak számukra. A figyelemfelkeltő muzsikára kiváncsian gyűltek ki a helyiek a kapuk elé, ahol a jelöltek meleg kézfogással köszöntötték őket, s hallgatták meg azok panaszait és dícsérő szavait, valamint jókívánságaikat.
A Perkő Néptáncegyüttes előadásával vettet kezdetét a torjai önkormányzat által a helyi kultúrotthonban szervezett nótaest, amelyen Olosz Gergely szenátor- és Fejér Lászó Ödön képviselőjelölt is jelen volt. A fiatalok szívet melengető táncelőadása után Daragus Attila polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Kihangsúlyozta a képviselő eddig tett segítségnyújtását a településért, és arra kérte a jelenlevőket, hogy támogassák december 9-én ők az RMDSZ jelöltjeit és ne dőljenek be olyan sajtóhíreknek, személyeknek, akik fűt-fát igérnek a parlamentbe jutásért. Ki kell szűrni a hamis információkat és azokban a személyekben kell továbbra is bízni, akik már bizonyítottak és meggyőzték a székelységet arról, hogy az ők javukat akarják. Felháborítónak vélte a napokban a településen egy másik romániai magyar párt részéről népszerűsített szórólapok tartalmát, mely nem födi a valóságot.
A polgármester szólásra buzdította Olosz Gergely szenátorjelöltet, aki négy éves parlamenti munkája során bebizonyította segítőkészségét, melynek köszönhetően Torja jelentős fejlődésen ment át.
Fejér László Ödön beszédében röviden bemutatkozott a teltházas közönségnek. Elárulta, hogy ebben a községben fogalmazódott meg benne szobafestő diákmunkája során, hogy vállakozó szeretne lenni. Ekkor ismerte meg a torjai vendégszeretet is, mely örökre kötődést váltott ki benne. Tervei között szerepel leaszfaltozzák a Kézdivásárhely és Sepsibüxád közötti útszakaszt.
Olosz Gergely szenátorjelölt kiemelte a helyi kezdeményezéseket és a munkafolyamatok megfontolt tervezését, hiszen előszőr a csatornarendszer és vízhálózat kíalakítását látták fontosnak megvalósítani és csak azután az aszfaltozást, de a jelöltek ígéretüket adták, hogy a közeljövőben ezt a problémát is megoldják. Feladatuknak látják, hogy kijárják a magyar ügyeket Bukarestben.
A beszédeket követően a régi időket felidéző nótázás vette kezdetét, nemcsak a szenátorjelölt által bemutatott Háromszéki daloskönyvből. A Kovács Enikő és a Toto Band tagjai által elénekelt nóták során felszabadult hangulat uralkodott a torjai kultúrotthonban, ahol Ábri Béla és zenekara szívesen elhúzta a kért dalokat.
Az eseményen a jelöltek a torjai polgármesternek átnyújtották azokat a székely zászlókat, amelyeket megigértek a szepsiszentgyörgyi zászlós tüntetésen.
Torja,
2012. december 03.