Kedden este zsúfolásig megtelt a szentkatolnai kultúrotthon: Fejér László Ödön kézdiszéki képviselőjelölt és Olosz Gergely kézdi-orbaiszéki szenátorjelölt jelenlétében ekkor került sor itt is a Háromszéki daloskönyv nótaesttel egybekötött bemutatójára.
Szentkatolna község lakossága – Imecsfalva, Hatolyka, Márkosfalva és Kézdimartonfalva polgárai – igen szép számban képviseltette magát a rendezvényen, emellett színvonalas fellépésekben sem volt hiány. Miután Tusa Levente helyi polgármester üdvözölte a jelenlévőket, a jelöltek bemutatkozása következett, a folytatásban pedig a Bálint Gábor I.-VIII. osztályos iskola felsős diákjai léptek fel a színpadon. A hangulat fokozatosan hágott tetőfokára, előbb a kézdivásárhelyi nyugdíjasklub, majd a kézdiszentkereszti Tisztás, valamint a kézdiszentléleki Perkő táncegyüttesek néptáncos előadásaival. A fellépések sorát a szentkatolnai vegyes kórus műsorszáma zárta.
Fejér László a környékbeli falvakhoz fűződő emlékeivel erősítette meg személyes kötődését a község lakóihoz, Olosz Gergely pedig a hagyományőrzés fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve ugyanakkor azt is, hogy a települések látványos fejlődése csakis annak tudható be, hogy a helyi, a megyei és az országos vezetés jól együtt tudott működni. Erre a folytonosságra pedig szükség van a továbbiakban is, hiszen csak közös erővel és összefogással lehet a magyarság akaratát érvényre juttatni.
A vidám táncos produkciók és a diákok humoros performansza csakhamar könnyed hangulatot varázsoltak a terembe, így Kovács Enikőnek, valamint az őt kísérő Ábri Béla és zenekarának nem esett már nehezére megszólaltatni a népes közönséget, amikor a Háromszéki daloskönyv repertoárjára került sor. A helyiek kínálmációja és a kitűnő talpalávaló hatására nem maradt olyan személy, ki dalra ne fakadt volna. Az est himnuszénekléssel zárult Szentkatolnán, innen pedig a jelöltek újabb eseményre tértek vissza Kézdivásárhelyre: a helybéli fiatalokkal találkoztak a Zaba étteremben, illetve a Mimella vendéglőben.
A kötetlen beszélgetések során szó került a fiatalság politikához való viszonyáról, valamint olyan gyakorlati kérdésekre is kitértek, mint az itthoni megvalósítások hátterében zajló bukaresti lobbitevékenység és munka részletei. Fejér László gazdasági témában is segítségükre volt az érdeklődőknek, nem győzve hangsúlyozni, hogy a vállalkozói élet is csak akkor lehet sikeres, ha az ember minél több barátot, támogatót tudhat maga mellett. Ezért van szükségünk az összefogásra.