Régi szokás, hogy a települést érintő fontosabb kérdéseket az előljáró a lakókkal közösen beszéli meg egy időközönként megszervezet gyűlésen, ahol azok kérdéseiknek és észrevételeiknek adhatnak hangot. Almásban december 2-én került sor ilyen megbeszélésre, ahová Olosz Gergely szenátor- és Fejér László Ödön képviselőjelöltet, valamint Tamás Sándor megyei tanácselnököt is meghívták.
Az egybegyűlteket Molnár István polgármester köszöntötte és vázolta fel a gyűlés célját, a víz- és csatornarendszernél felmerülő problémák megbeszélését. A településen és Csomortánban az elmúlt időszakban tizenhat kilométer víz- és tíz kilométer csatornahálózatot sikerült kialakítani. Eddig három kút biztosította a településnek a vízellátását, amely szárazság esetén egyáltalán vagy csak a település alsó részét tudta ellátni a napi 80-85 köbméteres hozamával. A polgármester elmondása szerint ezidáig a jelentős összegű vízdíjat a helyi tanács fizette, de erre más megoldást kell eszközölni, márcsak a jogi keretek miatt is. Az előljáró tisztában van azzal, hogy az eddig ingyen folyó víz fizetése az elkövetkezőkben nem érinti kellemesen a lakókat, de erre is a legmegfelelőbb megoldást próbálták megtalálni: Almás az AQUACOV egyesülethez csatlakozott április 20-án tizenegy másik községgel egyetemben, ahol magasnak ítélte a vízdíjat (2,90 lej/köbméter). Közel másfél hónapja azon dolgoznak, hogy ezt lecsökkentsék 1,35 lejre köbméterét, mely december folyamán megvalósulni látszik. Két hónapon belül átveszik az almási víz- és szennyvízhálózatot, azonban egy háztartásba bejövő víz mennyiségének 80 %-át szenyvízként ki ki kell majd fizetni.
Tamás Sándor megyei tanácselnök megelégedését fejezte ki a településen eszközölt fejlesztések tekintetében, melyet a helyi kezdeményezés mellett az összefogás eredményeként értékelt. Egy feladattal bízta meg Molnár István polgármestert: a község címerének elkészítésével. Az elnök felszólalásában Olosz Gergely és Fejér László Ödön jelöltek feladatát is felvázolta: a magyar kisebbség jogainak a bővítése, és Székelyföld fejlesztése.
A képviselőjelölt beszédében az Almáshoz és Csomortánhoz fűződő gyerekkori barátságait és élményeit osztotta meg a jelenlevőkkel. Elmondása szerint azért vállalta el ezt a feladatot, mert tenni akar a közösségért, melyben a több mint húsz éves vállalkozó pályafutása és az ott szerzett tapasztalatok nagy segítsére lesznek.
Olosz Gergely Kővárról, az idősek világnapja alkalmával szervezett eseményről érkezve köszönetét fejezte ki a nagymamáknak és nagypapáknak, hogy hitben és szeretetben nevelték fel a mai nemzedéket. A politikai életben megújult csapattal kívánják tovább folytatni a közösen elkezdett munkát, melyhez a helybeliek további támogatását kérte. A szenátorjelölt bemutatta a Háromszéki daloskönyvet, melyből mindenki vihetett haza ajándékképpen, csakúgy mint azokból a székely zászlókból, amelyeket a sepsiszentgyörgyi ezer székely zászló találkozóján megigértek az almásiaknak. A polgármester felkérésére Tamás Sándor ismertette Székelyföld szimbolikáját. A felszólalásokat közös beszélgetés követte.
Almás,
2012. december 02.